Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Segítség a döntéshez

2019. október 10.

Több maréknyi szórólappal és tájékoztató füzetkével, apró ajándékokkal, valamint sok-sok információval térhettek haza mindazok az iskolások, akik október 10-én, csütörtökön kilátogattak a Jövőd a tét! címmel megrendezett pályaválasztási kiállításra a Turisztikai Központba.

IMG_8333

A nagy hagyományokkal rendelkező seregszemlét évről évre egyre több kiállító bevonásával szervezi meg a Bács-Kiskun megyei Kormányhivatal foglalkoztatási osztálya: idén már a Turisztikai Központ előterét is ellepték a különféle cégek vagy iskolák standjai. A megnyitót a Szent László ÁMK tavasszal alakult tamburazenekarának produkciója tette vidámmá: a fiatalok bácskai bunyevác népzenét adtak elő. Megtisztelő, hogy a megye három településén megrendezett pályaválasztási kiállítás idén elsőként Baján nyitja meg kapuit, a város szempontjából is fontos eseményről van szó – értékelte köszöntőjében Fercsák Róbert polgármester, kiemelve: a fiatalok életük egyik meghatározó döntését hozzák, amikor megválasztják leendő hivatásukat. – Fontos, hogy azt tehessék, amit szeretnek. Használják ki a lehetőséget, és szerezzenek be minél több hasznos információt, amelyek alapján jó döntést tudnak majd hozni – összegezte a városvezető.

IMG_8092

A kormány célul tűzte ki a foglalkozatás fejlesztését és a munkanélküliség csökkentését. Baja ebben élen jár, hiszen a legutóbbi adatok szerint a városban 2,3 százalékos a munkanélküliség – jelentette be Kovács Ernő kormánymegbízott. – Itt mindent megtesznek azért, hogy megteremtsék az utat a munkáltatókhoz. Vannak, akik akarnak foglalkoztatni, és vannak, akik akarnak dolgozni – értékelte az elöljáró, a jó példák között említve a nyári diákmunkát is, amely tekintetében Baja ugyancsak kiemelkedő eredményeket produkál. Fontos, hogy a fiatalok minél korábban munkatapasztalatot szerezzenek, ugyanakkor a meghatározó döntéseknél megkapják a megfelelő segítséget tanáraiktól, akik tisztában vannak a képességeikkel – hívta fel a figyelmet a kormánymegbízott.

IMG_8036

A megnyitó keretében adták át Az én szakmám, az én jövőm című rajz- és fotópályázat díjait: III. helyezett: Pálkerti Emma (Liszt AMI), II. Hideg Zoé (Vaskút), I. Varga Viktória (Hercegszántó). Különdíjas lett az Újvárosi Általános Iskola 7A osztálya, céglátogatást nyertek a Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A nap további részében számtalan szakma kipróbálására nyílt lehetőség, minden kiállító szívesen szolgált tájékoztatással a lehetőségekről.

Fotóriport