Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 20 2465211

Pluszforrás az élelmiszeriparnak

2020. június 29.

Már hétfőtől benyújthatják támogatási kérelmüket a hazai élelmiszer-feldolgozók, a kormány egyszeri támogatásából tevékenységük megerősítése mellett dolgozóik további foglalkoztatását biztosíthatják a cégek – mondta el a Magyar Nemzetnek Zsigó Róbert. Az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerint stratégiai jelentősége van annak, hogy egy ország képes-e biztosítani az önálló élelmiszer-ellátást.

A koronavírus-járvány is rámutatott arra, hogy az élelmiszeripar minden nemzet életében stratégiai szerepet tölt be. Hogyan állták a sarat feldolgozóink a válság idején?

– Komoly jelentősége van annak, hogy egy ország képes-e az önellátásra. Azonban nem elég, hogy az alapanyagot meg tudjuk termelni, korszerű feldolgozóiparra is szükség van. Ezért emelte stratégiai rangra a kormány az élelmiszeripart és készült el az ágazat fejlesztési stratégiája, a 2010–2020-as fejlesztési ciklusban pedig hozzávetőlegesen 360 milliárd forintnyi forrás jutott el a feldolgozókhoz. A járványügyi helyzet is visszaigazolta törekvéseinket, a vállalkozások pedig bizonyították, hogy a válság idején is kiváló minőségű árukat tudnak gyártani.

A járvány hatásai az élelmiszeripart sem kerülték el. Hogyan lehet kompenzálni a veszteségeket?

– A kormány a gazdaságvédelmi akcióterv keretein belül 25 milliárd forintot különített el az agrárium számára. Ebből nyolcmilliárd forintot fordíthatunk az élelmiszeripar megsegítésére. A támogatási kérelmeket június 29-től július 12-ig nyújthatják be az érintettek, foglalkoztatottanként legfeljebb 125 ezer forintot kaphatnak a cégek. Fontos, hogy csak azok igényelhetik a pluszforrást, akik vállalják, hogy az év végéig megtartják a fő tevékenységüket.

Mire fordíthatják ezt az összeget a cégek?

– Nem beruházási vagy fejlesztési támogatásról van szó. Ez egy egyszeri hozzájárulás, amely a meglévő munkahelyek védelmét és a cégek talpra állítását szolgálja. Ebből az összegből a saját vállalkozásukat, tevékenységüket erősíthetik meg az üzemek, a dolgozóikat pedig tovább tudják foglalkoztatni.

Azonos feltételek vonatkoznak a kisebb vállalkozásokra és a nagyobb feldolgozókra?

– Alapvetően igen, de a 250 fő feletti cégektől azt kérjük, hogy a támogatás tíz százalékának mértékéig kössenek adományozási szerződést a karitatív tanácsot alkotó szervezetekkel vagy a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Célunk, hogy ezzel az intézkedéssel is hozzájáruljunk ahhoz, hogy azok az emberek, akik a koronavírus miatt elvesztették a munkájukat, más egyéb kormányzati támogatás mellett ebben a formában is segítséget kaphassanak.

Nemrég ért véget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Karanténkutatás elnevezésű felmérése. Milyen eredményekkel zárult a projekt?

– Szerettük volna látni, hogy milyen változásokat hozott a járvány a vásárlói szokásokban és a fogyasztásban, az eredményeket látva pedig szeretnénk felkészültebbek és tapasztaltabbak lenni, ha egy hasonló helyzet érne minket a jövőben. Az egyik nagyon fontos tanulság, hogy felértékelődött a vásárlók körében a termékek tartóssága és csomagolása. Szintén fontos megállapítása volt a kutatásnak, hogy alaposan visszaesett a vásárlások száma, a legtöbben heti egy alkalommal szerezték be a szükséges hozzávalókat. Sokan elkezdtek otthon főzni, a kosarakba így főként a sütés-főzés alapanyagai kerültek, s mivel jutott idő a menü megtervezésére, ezért a bevásárlás is tudatosabban történt. Ennek köszönhetően az élelmiszer-pazarlás is csökkent a háztartásokban.

Fotóriport