Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

A negyedik gyertya lángja

2016. december 18.

Schindler Mátyás ünnepi gondolataival kezdődött az adventi műsor Baján. A plébános azt mondta: a karácsony kultúrkörünk legfontosabb ünnepe, az ilyenkor elhangzó ünnepi énekek pedig az emberi szükségletekről beszélnek. – Mindazt, ami nyomaszt vagy kétségbeejt bennünket, a teremtő elé kell vinnünk, hiszen csak ilyen hittel juthatunk előre. A remény sohasem lehet hasztalan, mivel az ember vigaszt találhat. Aki sötétségben él, a legkisebb fényt is észreveszi, Istent pedig a sötétben is megtalálhatjuk. A karácsony ünnepe fény a sötétségben.

snassz-kopri_3929

A renzdevényen az Ad Libitum Kórus, a Szent Antal Plébánia ifjúsági zenekara, valamint a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai adtak műsort.

snassz-kopri_3918

A negyedik gyertyát meggyújtó Zsigó Róbert, orsszággyűlési képviselő úgy fogalmazott: az esztendő vége felé érdemes végiggondolni mindazt, ami 2016-ban történt. – Köszönet azért a munkáért, amit az idén mindenki a maga területén elvégzett. Ennek köszönhetően erősödött a város, az ország és a nemzet is. Szép ünnepet, valamint sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánok mindenkinek.

snassz-kopri_3956

A gyertyagyújtás után megérkezett betlehemi láng a Szentháromság térre. Ezt több mint 20 éve a bajai cserkészcsapat hozza el a városba, 2008 óta pedig nyilvános átadást is szerveznek. A hagyomány azt jelképezi, hogy a békét és a szeretetet embertől emberig kell továbbadnunk.

snassz-kopri_4007

 

A szeretet lángját Zsigó Róbert adta tovább a térség polgármestereinek, akik ezt tovább vitték saját településeikre.

Fotóriport