Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Megszépült a Tájház Nagybaracskán

2019. augusztus 21.

A környék több településéhez hasonlóan Nagybaracskán is megemlékeztek az államalapításról. Az augusztus 20-i rendezvényt különlegessé tette, hogy most adták át a felújított Tájházat, valamint a falu díszpolgára címet is.

IMG_6024

A Belügyminisztérium támogatásával, a közmunkaprogram segítségével szépülhetett meg a Tájház Nagybaracskán. A település a 2018/19-es évben közel 9.5 millió forintot kapott hat fő alkalmazására, a foglalkoztatás pedig a 2019/20-es esztendőben is folytatódik.

IMG_6257

A programnak köszönhetően a 100 éves ingatlant szerkezetileg megerősíthette a település, kicserélték a tetőt, a nyílászárókat, elvégezték a belső vakolást, a villanyszerelési munkálatokat, valamint a vizesblokkok kialakítását.

IMG_6254

A belső munkálatok mellett a külső, udvari környezet kialakítása is megvalósulhatott, az idén készült el a betonos bejáró, a homlokzati festés, valamint a belső burkolatok lakkozása. A közmunkaprogramon keresztül összesen 33.5 millió forint kormányzati támogatásból valósulhatott meg a beruházás.

IMG_6258

Bögi István polgármester úgy fogalmazott: az eredmények jó alapot, méltó helyszínt biztosítanak, hogy a helyi értékeket összegyűjtsék, megőrizzék és bemutassák az itt élőknek, és az ide látogatóknak.

IMG_6233

Az augusztus 20-i átadón Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője elmondta: a mostani fejlesztés rendkívül fontos a település múltja és jövője szempontjából. – Köszönöm mindenkinek a munkát, amellyel hozzájárul ahhoz, hogy át tudjuk adni a Tájházat! Kívánok mindannyiunknak még sok közös sikert!

IMG_6161

Ezen a napon adták át a falu díszpolgára címet is, amelyet Fülöp Ernő, nagybaracskai születésű apát, kanonok, az érseki irodaigazgatója érdemelte ki.

Fotóriport