Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Isten éltesse Magyarországot!

2019. augusztus 20.

Verőfényes napsütés tette meg ünnepibbé augusztus 20-át: Baján a hagyományoknak megfelelően a szentistváni városrészben gyűltek össze mindazok, akik közösen kívánták felidézni az államalapító király emlékét, valamint megszegni az új kenyeret.

snassz-kopri_6834

A délelőtti szentmisén főtisztelendő Nagy Attila, a Kecskeméti Piarista Gimnázium igazgatója rajzolta meg prédikációban Szent István király alakját, kiemelve: olyan uralkodó volt, aki emberileg mindig képes volt a megújulásra, ugyanakkor reálpolitikusként is tudott munkálkodni a szent ügyért. – Jó nekünk, magyaroknak, hogy ilyen égi patrónusunk van – mondta a lelkész, utalva első királyunknak a szentek közösségében betöltött szerepére.

snassz-kopri_6837

A bajaszentistváni általános iskola kettős ünnepet ülhetett ezen a napon, hiszen a hagyományos helyszínnek kijáró tisztelet mellett annak is örvendhettek, hogy az épület homlokzatára visszakerült a korona, amelyet még a Rákosi korszakban távolítottak el. A Bajai Városvédő és Szépítő Egyesület tagjaként Lehoczky Imre hívta fel a figyelmet a hiányosságra, az ötletet és annak megvalósítását egyaránt támogatta az intézmény igazgatója, Gugán Antal és a városrész képviselője, Szabó Hajnalka. Az önkormányzat anyagi támogatásával elkészült a dombormű, Vass Zsuzsa és Vass Zoltán munkája, amelyet ez alkalommal szentelt fel Ft. Nagy Attila igazgató és Gyöngyösi Balázs plébános.

snassz-kopri_6988

Az ünnepélyes mozzanatot a szentistváni iskolások műsora követte: a fiatalok felidézték első királyunk fontosabb életeseményeit, amelyek elvezettek addig a pontig, amikor országát Szűz Mária védnöksége alá helyezte. Fercsák Róbert polgármester ünnepi beszédében ugyancsak utalt erre a mozzanatra. Kiemelte, az államalapítás ünnepéhez két lényegi kérdés kapcsolódik: milyen államot és hazát teremtettek nekünk elődeink, és milyen államot szeretnénk mi magunknak és gyermekeinknek.

snassz-kopri_6876

– Szent István megteremtette a keresztény és független Magyarország alapjait, bebizonyítva, hogy a hitnek ereje van, Európa pedig keresztény alapon áll. Nem az ország kárára történő befogadást pártolta, de beengedte azokat, akik dolgozni tudtak és akartak. Család, nemzet, hűség, hit, szeretet, munka: ezekre az értékekre építette országát. Isteni törvények szerint élt, történelmi nagysága örök érvényű – összegezte a városvezető, köszönetet mondva a szentistváni városrész lakóinak, akik gyarapítják, erősítik közösségüket. Az új kenyér megszentelése és megszegése után az emlékezők elhelyezték a tisztelet virágait és koszorúit Szent István szobránál, majd közösen fogyasztották el a kenyeret.

snassz-kopri_7039

A rendezvényen részt vett Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is, aki elmondta: fontos, hogy minden településen megemlékezzenek az államalapításról, hiszen így tudják felhívni a fiatalok figyelmét arra, honnan erednek a gyökereik.

Fotóriport