Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Ingyenes MRI vizsgálat Baján

2020. február 27.

Még tavaly októberben jelentették be, hogy hamarosan Baján is lehetőség lesz ingyenes MRI vizsgálatokra, így az itt élőknek nem kell több száz kilométert utazniuk egy-egy ilyen vizsgálat miatt. A választások előtt Fercsák Róbert akkori polgármester, Zsigó Róbert országgyűlési képviselő és Dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója közös sajtótájékoztató keretében számolt be a jó hírről, miszerint a 2018-ban benyújtott többletkapacitásra vonatkozó igényt pozitívan bírálták el, így heti 20 órában állami támogatással ingyenes MRI vizsgálatokat végezhetnek Baján.

snassz-kopri_5431

Ezt követően a vártnál lassabban haladt az előkészítés, hiszen több térségbeli önkormányzat, így a bajai sem küldte vissza az igénylőlapot, ezért meg kellett várni a határidő végét – derült ki a bajai kórház közleményéből. Mostanra azonban minden akadály elhárult, február 27-én pedig az első ingyenes vizsgálatokat is elvégezték a Szent Antal utcai MRI Központban.

snassz-kopri_5415

A csütörtöki bejáráson is jelen lévő Zsigó Róbert elmondta: mostantól a bajaiaknak nem kell messzire utazniuk egy-egy vizsgálat miatt, hiszen városunkban is elérhető az ingyenes szolgáltatás. Hatalmas fejlődés ez az intézmény és a térség számára is, hiszen a városi kórházak zömében nincs lehetőség ilyen vizsgálatokra – mondta Zsigó Róbert.

Az ingyenes vizsgálatot valamennyi egészségbiztosítással rendelkező ember igénybe veheti, ehhez egy szakorvosi vizsgálat szükséges.

forrás:

bajaiharsona.hu

Fotóriport