Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Hiánypótló vállalkozói találkozó

2019. szeptember 16.

Szerbia (Vajdaság), Horvátország és Magyarország, szűkebben Bácska, valamint a horvát és a magyar Baranya vállalkozói számára szervezte meg az I. Hármashatár Találkozót Gara község önkormányzata, együttműködésben a helyi horvát kisebbségi önkormányzattal, valamint az érintett térségek kereskedelmi és iparkamara képviseleteivel. 

snassz-kopri_3201

A garai Művelődési Ház szeptember 14-én, szombat délelőtt benépesült a térség vállalkozóival, üzletemberekkel, cégvezetőkkel, kereskedőkkel és településvezetőkkel. Kubatov Márton, a garai horvát nemzetiségi önkormányzat, valamint a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Egyesület elnöke főszervezőként elmondta: a rendezvény célja összehozni a vállalkozókat a hármas határ mentén. – Hiánypótló ez az esemény, eddig még senki sem szervezett hasonlót, amely kimondottan gazdasági célokat érint. Közös vásárokon, kiállításokon vettek már részt a cégek, de ez az első szakmai találkozó, amelynek tematikáját ágazatoktól függetlenül állítottuk össze. Érintjük a mezőgazdaságot, amely az egyik meghatározó ágazata mind a három országnak, továbbá a bankszektort, a külgazdaságot, a gabonapiacot, és a gyakorlati életből is merítünk. Panelbeszélgetést szerveztünk vállalkozókkal a mindennapi gondjaikról, üzleti környezetükről, jövőképről – ismertette a főszervező. Hozzátette: leginkább Vajdaságból és Magyarországról érkeztek résztvevők, Horvátország kisebb vállalkozói létszámmal képviselteti magát, siker esetén azonban szeretnének hagyományt teremteni a rendezvényből, bízva abban, hogy a partnerek is magukra vállalják a megszervezést.

snassz-kopri_3103

Házigazdaként Faa Béla, Gara polgármestere is üdvözölte az esemény résztvevőit, kiemelve: a község számára mindig is fontos volt a határokon átívelő kapcsolatrendszer, ezért több szerb, illetve horvát testvértelepüléssel is rendelkeznek. Eddig leginkább a sport és a kultúra területén tudtak együttműködést megvalósítani, de bíznak a gazdasági kapcsolatok fellendülésében is.

snassz-kopri_3142

Európának ebben a szegletében pontosan tudjuk, mennyire fontos az önmagunkba vetett hit. Nehéz időszakok állnak mögöttünk, a 90-es évek második és a 2000-es évek első szakasza arról szólt, hogy vissza kellett szereznünk az önbecsülésünket. A sikerhez közös célkitűzésekre, összefogásra van szükség – emelte ki köszöntőjében Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: a kormány 2010 óta valós támogatást nyújt a vállalkozóknak, ezt a jövőben  tovább bővítenék, csökkentve az adminisztrációs terheket és adókat, hogy többletforráshoz juthassanak mindazok, akik becsületes munkával tisztességes bért akarnak nyerni. – Az együttműködés mindhárom nemzet, mindannyiunk érdeke – összegezte a honatya.

snassz-kopri_3128

A határ csak egy adminisztratív nehézség, amely azonban a térség egységét nem tudja sem megkérdőjelezni, sem háttérbe szorítani – mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, kiemelve: a magyar-szerb kapcsolat emberemlékezet óta nem volt ennyire jó, kiegyensúlyozott és bizalmas, mint napjainkban. Szerbiából ezúttal is csaknem negyven cég képviselője érkezett a találkozóra. Zoran Bulatovic, a Szerb Gazdasági Kamara Nyugat-Bácskai regionális igazgatója elmondta: kiemelten fontosnak tartják a kapcsolati hálózat kiépítését, valamint szeretnék, ha jövőre Zombor vagy Eszék adna otthont a rendezvénynek, minden évben egyre több és több résztvevőt bevonva.

snassz-kopri_3093

Az esemény a köszöntők után plenáris előadásokkal és panelbeszélgetéssel folytatódott, közben a Művelődési Ház udvarán lehetőség nyílott különféle termékek és turisztikai anyagok bemutatására is.

Fotóriport