Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Hétvégi horvát mulatság

2019. január 28.

A báli szezon eseményei ezen a hétvégén sem hagyták pihenni a táncos lábúakat és a hagyományok őrzőit: január 26-án, szombaton Baján rendezték meg a bunyevácok egyik legnagyobb mulatságát, a több mint száz éves múltra visszatekintő Veliko prélót.

00

A Duna Wellnes Hotelben majdnem 300-an gyűltek össze szombaton este. Markovics Józsefné, a Bajai Horvát Önkormányzat elnöke úgy fogalmazott: az is elképzelhető, hogy a nagy érdeklődés miatt legközelebb nagyobb helyre lesz szükség a bál lebonyolításához. Vendégek ugyanis nem csak a Bácskából, hanem Baranyából és Szegedről is érkeztek szép számmal.

10

Az önkormányzat elnöke azt is mondta: a közösség összetartó és hagyományőrző, a megjelenteknek megközelítőleg a 80 százaléka beszéli a horvát nyelvet.

12

A Veliko Prelón ott volt Drago Horvat főkonzul is, aki hangsúlyozta: külön öröm számára, hogy Bajára látogathatott. – Sokat hallottam a prelóról, mielőtt megérkeztem, de minden várakozáson túli számomra. A város másik híres rendezvénye a Halfőző Fesztivál, amelyen szeretném majd szintén képviselni a konzulátust. Azt hiszem, a préló talán legfontosabb feladata, hogy építse a magyar-horvát barátságot. Baja ebből a szempontból is az élen jár, hiszen van három horvát testvérvárosa. Külön köszönöm polgármester úrnak, hogy jelenlétével megtisztelt bennünket, ezzel is bizonyítva, hogy fontos számára a két ország együttműködése – tette hozzá a főkonzul.

snassz-kopri_6407

Fotóriport