Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Folytatódnak a munkálatok, ezúttal 150 millió forintból válhatnak korszerűbbé a térség konyhái

2018. október 16.

A térség négy településén, megközelítőleg 150 millió forintból újulhatnak meg a közétkeztetésben résztvevő konyhák. Baján, Dunafalván, Dusnokon és Sükösdön is energetikai fejlesztések valamint eszközbeszerzések történhetnek, aminek eredményeként korszerűbb, költséghatékonyabb épületekben folyhat majd a mindennapi munka.

snassz-kopri_4705

Szeptember végén érkezett az Agrárminisztérium bejelentése, amely szerint több mint 50 millió forintból újulhat meg Csávolyon, Érsekhalmán és Sükösdön is a főzőkonyha. Azóta újabb sikeres kormányzati pályázatokat tudhat magáénak a választókerület – mondta Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője. – A fejlesztések az energiaköltségek jövőbeni csökkentése mellett azért is jelentősek, mert a négy konyhákban megközelítőleg 1500-an étkeznek naponta, a legtöbben óvodások, általános- és középiskolások. Mindannyiunk számára kiemelten fontos, hogy gyermekeink e fejlesztéseknek köszönhetően jobb minőségű ételt fogyaszthassanak, egy modernebb, megszépült környezetben – tette hozzá a képviselő.

Baján megközelítőleg 80 millió forint kormányzati támogatásban részesült a Jelky András Szakgimnázium és Szakközépiskola. A munkálatok végére építészeti (burkolatcsere, konyhatechnológia átalakítása, hő- és vízszigetelések) és épületgépészeti fejlesztések (szellőzés, vízvezeték cseréje, fűtési rendszer modernizálása), továbbá villamossági korszerűsítések valósulhatnak meg, a konyhai berendezések részbeni cseréje mellett.

Dunafalván az óvoda konyhája gondoskodik az iskolások és a szociálisan rászorulók ellátásáról. A 13.6 millió forintos fejlesztés során a konyhában és az étkezőben is megvalósulhat a fal- és födémszigetelés, a nyílászárók cseréje, valamint egy újfajta szellőzőrendszer kiépítése.

A dusnoki konyhába hamarosan új bútorok, tárolók és pultok kerülhetnek, megújulhatnak a sütő- és főzőberendezések, kicserélik a nyílászárókat, az elszívórendszert, valamint újraburkolják és kifestik az épületet. Ehhez 19 millió forint támogatást kapott a település.

Tovább fejlődhet a főzőkonyha Sükösdön is. A nagyközség (a szeptemberben bejelentett 16 millió forint után) most 38.5 millió forintból fejleszthet. Ennek eredményeként az épületet leszigetelik, akadálymentesítik, kicserélik a burkolatot, kiépítik az új konyhai szellőzőt, valamint kicserélik a nyílászárókat is.

Összességében tehát elmondható, hogy a térségbe alig két hónap alatt megközelítőleg 200 millió forintnyi támogatás érkezett a közétkeztetést végző konyhák felújítására.

Fotóriport