Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Elkészültek a határvédelmi bázisok

2017. március 20.

Simicskó István honvédelmi miniszter a helyszínen újságíróknak azt mondta, hogy az egyenként 150 katona elhelyezésére alkalmas bázisok hatékonyabbá teszik Magyarország déli határának védelmét.

Korábban a katonákat a kaposvári és a hódmezővásárhelyi laktanyákban, valamint bérelt ingatlanokban helyezték el, a bázisok elkészültével a feladatok elvégzéséhez közelebb tudják elszállásolni őket – közölte a politikus.

20170320BGA_1848

Hozzátette: az egységek így jóval gyorsabban bevethetők, ha bármilyen változás történik. A kelebiai, a bácsalmási, a madarasi és a hercegszántói bázis, továbbá az utak kialakításában részt vettek az osztrák műszaki egységek, amiért a miniszter köszönetet mondott, és reményét fejezte ki, hogy a jó együttműködés folytatódik. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország korábban a visegrádi négyektől is segítséget kapott a határ védelméhez. A miniszter kifejtette: a közép-európai összefogás a problémák felismerését és megoldását is hatékonyabbá teheti.

20170320BGA_2080

Simicskó István kifejtette, a honvédség igény szerint segítséget nyújt a rendőrségnek a határ védelméhez.  Jelenleg mintegy háromezer katona szolgál a határon, de a honvédség képes rugalmasan reagálni a változásokra.

A miniszter közölte, folytatódik az illetményemelés, a kormány 2019-re tűzte ki célul, hogy a korábbi másfélszeresére nőjön a katonák fizetése. A jövedelememelés mellett az egyéni felszerelés, a ruházat korszerűsítésével, a járműpark cseréjével is igyekeznek kifejezni a katonák megbecsülését. Hozzátette: ennek is köszönhető, hogy az elmúlt fél évben javult a honvédség megtartó képessége.

20170320BGA_2242

A Magyar Honvédség négy határvédelmi bázisának kiépítését tavaly ősszel kezdték meg. A táborokban a katonákat négyszemélyes, elektromos fűtéssel és klímaberendezéssel felszerelt lakókonténerekben szállásolják el. A mintegy 90 konténerből álló bázison a lakóegységeket mosdó, tusoló, teakonyha és mosókonyha, társasági helyiség és konditerem egészíti ki, és ha szükséges, a konténerekre egy emeletet rá lehet építeni, így a befogadóképességük bármikor a duplájára növelhető.

 

forrás:

kormany.hu

fotó: Botár Gergely / kormany.hu

Fotóriport