Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Egy hét alatt közel 400 millió forint – ismét sikeresen pályáztak a települések

2020. november 09.

Alig egy héttel a legutóbbi bejelentés után újabb fejlesztési támogatás érkezett a választókerületbe. A települések a Magyar Falu Programban értek el jelentős sikereket, amelynek eredményeként mintegy 200 millió forintból szépülhetnek tovább a falvak és a községek. Rövid időn belül így közel 400 millió forintra emelkedett a kormányzati támogatás összege.

snassz-kopri_3211

A Magyar Falu Program pályázatainak köszönhetően eddig is szép számban újultak meg utak, járdák, valamint közösségi- és oktatási intézmények a választókerületben. Az egy héttel ezelőtti 171 millió forintos támogatást most újabb, közel 200 millió forintos fejlesztési forrás követi.

Ebből Vaskúton 50 millió forintból válhat korszerűbbé a kerékpárút, Bácsbokodon szintén a belterületi bicikliút újulhat meg 45 millió forintból, Felsőszentivánon pedig 2 kilométeres szakaszon válhat biztonságosabbá a kerékpáros közlekedés, megközelítőleg 30 millió forintból.

Dávodon teljes körűen felújítják a ravatalozót 30 millió forintból, Bácsborsód pedig a Római Katolikus Plébánia szépül meg közel 5 millió forint kormányzati támogatásból.

Ezen kívül a választókerület nyolc települése nyújtott be sikeres pályázatot ingatlanvásárlásra. A célkitűzés az, hogy átalakítással javítsák a településképet, vagy új funkciót adjanak a megvásárolt épületnek. Gara önkormányzata falumúzeumot hoz majd létre 5 millió forintból, és szintén ekkora összegből vásárol kihasználatlan ingatlant Csátalja, Hercegszántó és Katymár is. Fajsz 1.2 millióból, Nemesnádudvar 4.1 millióból, Rém 3.9 millióból, Sükösd pedig 3.7 millió forintból veheti meg és alakíthatja át a település egy-egy épületét.

A Magyar Falu Program legújabb fordulójával kapcsolatban Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a vidéki települések ismét nagyot léphetnek előre. – A kormányzat 2010 óta kiemelten kezeli a kistelepüléseket. Úgy tartjuk, hogy a városok mellett a falvaknak és községeknek is folyamatosan fejlődniük kell, hiszen csak így szolgálhatják megfelelően az ott élőket. Az összefogásnak és az összehangolt munkának köszönhetően jól haladunk a megkezdett úton – tette hozzá a képviselő.

Fotóriport