Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Büszkék vagyunk egymás kultúrájára

2017. március 18.

A XXX. Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozóra összesen nyolc településről érkeztek résztvevők. A Művelődési Ház nagyterme szinte teljesen megtelt, alig maradt üres szék szombaton.

snassz-kopri_5949

A nagy múltú rendezvény célja kezdetben az volt, hogy fellépési lehetőséget biztosítsanak a néptáncos csoportoknak. Akkoriban csak a környékről érkeztek fellépők, később viszont távolabbi településekről is Nagybaracskára látogattak a táncosok.

snassz-kopri_5964

Nagybaracskán fontos a hagyományőrzés – mondta Bögi István András, polgármester. – A mostani rendezvénnyel szeretnénk megköszönni az elmúlt 30 évet mindazoknak, akik támogattak bennünket a munkájukkal.

snassz-kopri_5873

A rendezvényen külön köszöntötték Zsigó Róbertet, Baja és térsége országgyűlési képviselőjét. – A mai napon Nagybaracskára érkezett a bácskai néptáncegyüttesek egy része. Sok nemzetiségű térség vagyunk, a nehéz időkben mindig számíthattunk a másikra. Azt gondolom, büszkék lehetünk egymás kultúrájára.

snassz-kopri_5916

A táncgálán egy másfajta évfordulót is ünnepeltek, dr. Nagy Attila Lajos, a település háziorvosa ugyanis éppen 35 évvel ezelőtt kezdte el a betegellátást. – Köszönöm azoknak, akik megszervezték az ünnepséget, és köszönet a betegeknek is, hogy mindvégig bíztak bennem – fogalmazott a háziorvos.

snassz-kopri_5898

A két évforduló összekapcsolható – hangsúlyozta Bögi István András, polgármester. – A  háziorvosi szolgálat és a néptáncgála is egy döntéssel indult, amellyel elkezdődött egy szolgálat. Köszönjük az alázatot, és a korábban meghozott döntést mindenkinek.

snassz-kopri_6109

A rendezvényről beszámolt a Bajai Televízió nemzetiségi magazinja is. A tudósítást a képre kattintva nézheti meg.

Fotóriport