Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Bográcsban fesztiváloznak Dávodon

2017. június 24.

Az időjárás kegyes volt a bográcsfesztivál vendégeihez, így a hatalmas sátor csak a napszúrástól védhette a résztvevőket.

snassz-kopri_6767
snassz-kopri_6799

A rendezvényt a helyi polgárőr egyesület szervezte. Keresztes Gábor, a testület elnöke elmondta: nyolc évvel ezelőtt azért találták ki a fesztivált, mert tenni szerettek volna valamit a faluért. – Meg akartuk mozgatni egy kicsit a helyieket. A programok változatosak, fellép a Kraul Antal Fúvósegyesület, helyi zenészek, este nyolcra pedig Janicsák Vecát várjuk, ő lesz a rendezvény sztárvendége.

snassz-kopri_6775

– A fesztivál az ételeken kívül a mi munkánkról is szól – tette hozzá az elnök. – Célul tűztük ki ugyanis azt, hogy az emberekkel megismertessük, illetve hogy bemutathassuk a polgárőrök és a tűzoltók tevékenységét.

snassz-kopri_6801

Míg a színpadon a szoknyák, a bográcsokban a pörkölt összetevői forogtak. A Ferenc-csatorna partján késő estig tartott a mulatozás, a szervezők pedig úgy látják, jövőre ismét fellobbanhat a tűz a bográcsok alatt.

snassz-kopri_6783

Fotóriport