Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Az anyák megmentője

2017. június 29.

Két nappal Semmelweis Ignác születésnapja előtt tartották meg Baján a Semmelweis-napot. A rendezvényen dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója elmondta: az évet végigtekintve fontos kiemelni, hogy az intézmény pályázott, majd el is nyerte a “Családbarát munkahely” címet. Eddig két ilyen kórház van az országban, az egyik Orosházán, a másik Baján. – Egy évvel ezelőtt elindult az életpályamodell, ennek köszönhetően emelkedett a szakdolgozók fizetése. A tendencia tovább folytatódik, az orvosok fizetésével együtt. Több fejlesztésünk zajlik, két orvosszálló válik korszerűbbé, a napelemeknek köszönhetően pedig csökkenhetnek a közüzemi számláink. Az utánpótlás szempontjából érdemes kiemelni, hogy növekedett a szakorvosok, és a rezidens képzésben résztvevők száma.

DSC_6152_1

A Semmelweis-napra meghívást kapott Zsigó Róbert, ő azonban államtitkári és képviselői feladatai miatt nem tudott megjelenni. Az szakág dolgozóit levélben köszöntötte. – Bár az utóbbi időszakban rengeteg fejlesztést történt a Bajai Szent Rókus Kórházban, a beruházások csak nagyon keveset érnének, ha nem lennének a kórházban olyan szakemberek, akik a tudományt a betegek szolgálatába állítanák! Köszönöm Önöknek, hogy kitartóan, emberfeletti munkával dolgoznak azért, hogy megkönnyítsék az elesett embertársaik mindennapjait. Ahogy eddig is, a jövőben is azon leszünk, hogy munkájukat megháláljuk, és hogy a hálát az év valamennyi napján érezhessék – üzente Zsigó Róbert.

DSC_6163
DSC_6157

A rendezvényen több elismerést és kitüntető díjat is átadtak. A kórház kiváló dolgozója címet az idén dr. Fenyő József, a sürgősségi osztály vezetője vehette át.

DSC_6170

Fotóriport