Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Átadták a felújított kilátót

2018. július 13.

Baja egyik legnevesebb szülötte, Türr István emlékét őrzi a város kultikus és szimbolikus pontjának számító Türr-kilátó, amelyet a Zsigó Róbert államtitkár által 2017 decemberében, az ünnepi testületi ülés alkalmából meghirdetett Türr-emlékév keretében újítottak fel.

snassz-kopri_9903

Az ünnepélyes átadásra június 12-én, csütörtökön, verőfényes napsütésben gyűltek egybe a városvezetés és a Drótszamár Huszárezred tagjai. Utóbbiak idén április 20-án a kilátótól indultak útnak, hogy kerékpárral jussanak el a korinthoszi csatornához, ahol megkoszorúzták Türr István emlékművét. Útjukról négyük nevében Kovács Tamás tartott rövid beszámolót. Életük egyik legnagyobb kalandjának nevezte az utat, amellyel tisztelegni kívántak Türr István életpályája és emberi nagysága előtt. Több száz kilométereket megtéve zarándokútjuk egyfajta belső utazássá is vált, amelynek során nemcsak barátságokat kötöttek, de önmagukhoz is közelebb kerültek. Nemcsak a cél a fontos, hanem az út maga – vonták le a következtetést, kiemelve: Türr István ma is igazi példakép!

snassz-kopri_9827

A múlt tanulságot, a jövő pedig lehetőséget teremt – mondta Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, aki szerint Türr István munkássága szilárd alapja a jövő sikerének. A honatya megköszönte a város szimbolikus építményének számító kilátó felújítását mindazoknak, akik részt vettek a kivitelezésben, kiemelve: Türr István a városban és a világban is olyan értékeket teremtett, amelyeket tovább kell adnunk a következő generációnak.

snassz-kopri_9882
A megújult létesítményt Fercsák Róbert polgármester adta át, örömtelinek nevezve az eseményt. A városvezető úgy vélekedett: a sajátos hangulattal bíró kilátóhoz a bajaiak gyakran, az ide érkező turisták pedig legalább egyszer biztosan kilátogatnak, ugyanakkor arról is biztosított mindenkit, hogy hamarosan megtalálják az új helyet és lehetőséget a szerelmesek körében népszerű lakatok elhelyezésére is, a kilátó közelében, de nem közvetlenül rajta, mivel károsítaná a szerkezetét. Kiemelte ugyanakkor Kovács Csabaönkormányzati képviselő érdemeit, akinek a javaslatára és ötletére a kilátó rotundájában mozgásérzékelővel ellátott szerkezet segítségével hangzik fel a Türr-induló (az egykori Liszt-tanítvány Siposs Antal szerzeménye).

 

forrás:

baja.hu

Fotóriport