Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

A fejlődés útján

2017. május 11.

Bács-Kiskun Megyében összesen 63 milliárd forint áll a 87 pályázó település rendelkezésére. A településfejlesztési programban olyan pályázatokra adnak támogatást, amelyek a település élhetősége, a munkahelyteremtés és az oktatás szempontjából fontosak. Baján a 2016-ban beadott tervek közül a legtöbbnek már eredménye is van.

„Megújulhat majd részben a szentistváni iskola és a bölcsőde, a kiscsávolyi iskola, a Petőfi utcai óvoda. Itt energetikai beruházások lesznek, tehát nyílászárócsere, fűtés korszerűsítés, ahol lehetséges, ott homlokzat szigetelés is, tehát mindenféleképp pozitív változások” – mondta Fercsák Róbert, Baja város polgármestere.

A Keleti körúton és a Dózsa György úton 500 millió forintból kerékpárút épülhet, továbbá a Hadik utcai orvosi rendelőt is korszerűsítik. Józsefvárosban pedig a 750 millió forintos nyertes pályázatnak köszönhetően megszűnhetnek a csapadékvíz elvezetési gondok. Az önkormányzat még a városi piac kérdésében vár választ, annak átépítésére több mint 1 milliárd forintos támogatásra lenne szükség. A bajai választókerületben sok településen kezdhetnek munkába az idén.

Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: „majdnem minden település nyújtott be pályázatot a választókerületből. Az első körös döntés alapján Baja és térsége kicsivel több, mint 3,5 milliárdos forintos fejlesztést valósíthat meg a TOP-os pályázatokból. Először is szeretnék köszönetet mondani az önkormányzatoknak és az ott dolgozóknak, akik nagyon sokan dolgoztak azért, hogy ezeket a fejlesztéseket olyan szintre hozzák, hogy lehessen róla dönteni. Nagyon fontos, hogy ezeket ők határozták el.”

A következő körben további 12 milliárd forint még kormánydöntésre vár, az új pályázati kiírások pedig várhatóan jövő év elején jelennek meg. A bajai beruházások a közbeszerzési eljárások után indulhatnak el, várhatóan még 2017-ben.

forrás:

Bajai Televízió

Fotóriport